Keres
Infinity tréning
Home > Szondatáplálás
Nyomtatás
Szonda: változás és elfogadás

Az életünkben bekövetkező változások - történjen az akár munkánkban, életkörülményeinkben, társkapcsolatunkban vagy testi állapotunkban - lelki következménnyel járnak.  Az új körülmények elfogadása mindannyiunk számára hosszabb-rövidebb idővel jár.  Gyomorszonda beültetésénél legalább két változás is történik a beteg életében, amit jó, ha a hozzátartozók is tudnak és elfogadnak.

Az egyik változás a testi állapotban következik be: valamit a sajátunkénak kell éreznünk, ami idáig nem volt az. E szerint kell átalakítanunk saját testünkről alkotott képünket, ami bizony időigényes folyamat, aminek a végén megtanuljuk megváltozott fizikai határunkat is.

A másik változás a veszteség. A gyomorszondán keresztüli táplálkozással részben vagy egészben elveszítjük a szájon át történő evés örömeit is, ugyanakkor el kell fogadnunk azt is, hogy valamiben mások lettünk, mint a többi ember. 

Fontos, hogy mind a beteg, mind pedig a hozzátartozók tisztában legyenek azzal, hogy a változás és a veszteség feldolgozása egy folyamat, amelynek megélése szükséges ahhoz, hogy a változást végül elfogadjuk és megtanuljunk azzal együtt élni.

Kép
Az elfogadás lépései

 

Természetes és leggyakoribb első reakció a harag és a düh. A környezetnek tudnia kell, hogy ezek a negatív érzések, megnyilatkozások nem nekik szólnak, hanem ezek is a feldolgozási folyamat részei. Ebben a fázisban kiemelt fontossággal bír az akár többszöri tájékoztatást, hogy megértsük és értelmi síkon elfogadjuk, miről van szó.

A második fázis általában a szomorúság, vagyis belenyugvás a megváltoztathatatlanba. Ne felejtsük, hogy fontos a vidámság és a felvidítás, de a teljes feldolgozáshoz a szomorúságot is meg kell élni, ami szintén egy természetes reakció.

Az utolsó lépés pedig az, amikor mindennapi életünk részévé válik a megváltozott állapot, és megtanulunk azzal együtt élni. Ekkor a változás figyelembe vételével tudjuk az életünket berendezni, és a megváltozott körülmény már nem, vagy csak ritkán zavar. Sőt, akár előnyeit is érezhetjük, pl. hogy megismerünk olyan embereket, akiket egyébként nem, vagy segíthetünk társunknak, aki még a folyamat elején tart.

A probléma akkor van, ha valamelyik fázis elhúzódik, és a fent leírt folyamat kb. egy évnél tovább tart. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni (pszichológus, pszichiáter), és kideríteni, hol és miért akadt el a feldolgozás folyamata.

 



Kérdéseivel bátran forduljon hozzánk!
NUTRICIA Otthonápoló Szolgálat:  06 40 223 223

munkanapokon 9-16 óráig helyi tarifával hívható

honlap: www.szondataplalas.hu
e-mail:  tanacsadas@nutricia.hu

 

 

 

Frissítve: (2017.03.31.)